
*Hétköznapokban is használható gyakorlati eszközök, és trauma-informált személet
Az önismereti utam az egyetemi éveim alatt kezdődött (közgazdásznak tanultam), amikor megismerkedtem a mindfulness meditációval (tudatos jelenlét). A mindfulness gyakorlása alapjaiban változtatta meg a gondolkodásomat és az önmagamhoz való kapcsolódásomat, ekkor kezdtem el ugyanis igazán megfigyelni a gondolataimat, és megtapasztalni, hogy nem vagyok azonos velük. Ezt követően egyre jobban beleástam magam a keleti tanokba és a jóga gyakorlásába is.
Később az életemben megjelenő egészségügyi problémák (többek között a Hashimoto autoimmun betegség) miatt elkezdtem mélyebben foglalkozni a természetes gyógymódokkal és a holisztikus szemlélettel. Ennek hatására természetgyógyásznak kezdtem tanulni és elvégeztem a fitoterapeuta képzést, komplementer hormonegyensúly tanácsadó, valamint testtudatos táplálkozási konzulens tanfolyamokat, miközben TFH kineziológiát is tanultam.
A testi folyamatok megértése közben a lelki működés is egyre inkább elkezdett érdekelni. Ezért különböző alternatív lélekgyógyászati tanfolyamokat is elvégeztem a kineziológia mellett, többek között SVT-t, ThetaHealing-et (Intuitív Anatómia), Regressziós és reinkarnációs utaztatást és Orosz tradicionális gyógyászatot…
…Mivel az évek során több olyan nehéz élethelyzettel és belső elakadással is szembe találtam magam (köztük a perfekcionizmusom, megfelelési kényszer, feldolgozatlan traumák, önutálat, mentális problémák és egyéb „finomságok”), amiken a korábban általam tanult alternatív lélekgyógyászati technikák sem tudtak érdemben segíteni, így ezt az alternatív irányt magam mögött hagyva, visszatértem a tradicionális önismeret és személyiségfejlesztés útjára. Így kezdtem el később ontológiai, traumafeldolgozó és önismereti coachingot tanulni, különböző coaching irányzatokba belekóstolni (Sémacoaching, ACC), majd jobban beleásni magam az Elfogadás és Elköteleződés Coaching (ACC, az ACT-ből kialakult coaching irányzat) szemléletébe és gyakorlataiba.
Ezt követően kezdtem el kialakítani a saját coaching módszerem, az Áthangoló coachingot, amiben a fókuszt olyan elemekre helyeztem, amik a gyökérokokat érintve ténylegesen képesek pozitívabb irányba mozdítani az embert. Ma már ezzel a módszerrel segítek a hozzám fordulóknak, hogy képessé váljanak egy önmegengedőbb, önelfogadóbb, belsőleg szabadabb, magabiztosabb és önazonosabb emberként élni, kevesebb belső harccal.

Bozsik Beatrix
Szeretnél pozitívabb énképet? Elengedni a korlátozó hiedelmeidet és az önítéleteidet? Jelentkezz be hozzám Áthangoló coachingra! Kattints ide az időpontfoglaláshoz!
…Mivel az évek során több olyan nehéz élethelyzettel és belső elakadással is szembe találtam magam (köztük a perfekcionizmusom, megfelelési kényszer, feldolgozatlan traumák, önutálat, mentális problémák és egyéb „finomságok”), amiken a korábban általam tanult alternatív lélekgyógyászati technikák sem tudtak érdemben segíteni, így ezt az alternatív irányt magam mögött hagyva, visszatértem a tradicionális önismeret és személyiségfejlesztés útjára. Így kezdtem el ontológiai, traumafeldolgozó és önismereti coachingot tanulni, különböző coaching irányzatokba belekóstolni (Sémacoaching, ACC), majd jobban beleásni magam az Elfogadás és Elköteleződés Coaching (ACC, az ACT-ből kialakult coaching irányzat) szemléletébe és gyakorlataiba.
Ezt követően kezdtem el kialakítani a saját coaching módszerem, az Áthangoló coachingot, amiben a fókuszt olyan elemekre helyeztem, amik a gyökérokokat érintve ténylegesen képesek pozitívabb irányba mozdítani az embert. Ma már ezzel a módszerrel segítek a hozzám fordulóknak, hogy képessé váljanak egy önmegengedőbb, önelfogadóbb, belsőleg szabadabb, magabiztosabb és önazonosabb emberként élni, kevesebb belső harccal.

Bozsik Beatrix
Szeretnél pozitívabb énképet? Elengedni a korlátozó hiedelmeidet és az önítéleteidet? Jelentkezz be hozzám Áthangoló coachingra! Kattints ide az időpontfoglaláshoz!
A 20-as éveim végén, 30-as éveim elején egy olyan intenzív időszakon mentem keresztül, ami rengeteg mindent átforgatott az életemben, többek között a mentális egészségemet, a nézőpontjaimat, a világlátásomat, és azt, ahogyan az emberi létezést és működést látom. A sorozatos traumák hatására ráadásul egyre inkább önmagam ellen fordultam, és egyre erősődő önútálattal küzdöttem. Azt, hogy hogyan jutottam ki ebből, mi volt az a pont, ahol valami megváltozott, és mi következett utána, azért írtam le külön, mert ez indította el annak a szemléletnek a kialakulását bennem, amivel ma már mások útját is segítem.
Nem egyetlen irányzat mellett tettem le a voksomat. Az évek során több megközelítésből állt össze az a szemlélet, amivel ma dolgozom.
„A szemléletem alapja, hogy az emberi szenvedés jelentős része abból fakad, hogy folyamatos belső ellenállásban élünk önmagunk egyes részeivel. A munkám egyik legfőbb célja ezért az, hogy fokozatosan feloldjuk ezeket a belső ellenállásokat. Ahogy csökken az önmagunkkal szembeni ellenállás, egyre nagyobb belső szabadság, nyugalom, magabiztosság és önazonosság jelenik meg.”
Bozsik Beatrix | @athangolo.com
év tapasztalata 1 módszerben
Az Áthangoló coaching több mint 11 év tapasztalatának, tanulásának és gyakorlati munkájának eredménye.
Az önmegengedés, az önelfogadás, az önegyüttérzés és társai (önbecsülés, önszeretet, stb.) tanulható, gyakorlással kiépíthető készségek, ugyanúgy, ahogy bármilyen más készség. Ami pedig megtanulható, azon el lehet kezdeni tudatosan, fokozatosan dolgozni, nem kell megvárnod, hogy majd „magától megváltozik valami.”
A megfelelési kényszer, az önkritika, mások jóváhagyásának keresése, stb. nem véletlenül alakulnak ki. Általában abból erednek, hogy valamit nem tudunk megadni magunknak belülről: elfogadást, szeretetet, biztonságot, elismerést, stb. Amit pedig nem adunk meg magunknak belülről, azt megpróbáljuk kívülről megszerezni. Amíg erre a működésére az ember nem tudatos, addig nehéz változtatni rajta.
Ahogyan önmagunkról és a világról gondolkodunk, azt nagyrészt a saját narratíváink és hiedelmeink formálják. Ezek a narratívák és a mögöttük álló hiedelmek meghatározzák például, hogy hogyan látjuk önmagunkat, a képességeinket, a kapcsolatainkat és a lehetőségeinket. Ezek azonban nem feltétlenül igazságok, hanem egyéni értelmezések, amelyek megkérdőjelezhetők és átírhatók.
Nem kell ugyanis mindenáron jól lenned, és nem kell elnyomnod a fájdalmadat ahhoz, hogy haladj.
Nem hiszek abban, hogy a valódi változás puszta akaraterő kérdése. Legtöbbször szükségünk van többek között biztonságra és megértésre is az előrelépéshez.
Nem hiszek abban, hogy a cél egy problémamentes állapot elérése lenne. A nehézségek, kihívások és bizonytalanságok ugyanis az élet természetes részei. A kérdés inkább az, hogy hogyan viszonyulunk hozzájuk.
Nem hiszek abban, hogy ki lehet (vagy ki kell) irtani az önkritikát. Hiszek viszont abban, hogy a belső kritikusunkat meg lehet szelídíteni és építővé formálni.
Nem hiszek abban, hogy a segítőknek tökéletesnek kell lenniük. A segítők is emberek, és ugyanúgy vannak nehézségeik és elakadásaik, mint azoknak akik hozzájuk fordulnak. (Gyönyörű példa erre a ‘Direkt terápia’ című sorozat.)
Sokkal könnyebb ugyanis jelen lenned önmagaddal akkor, amikor nem saját magad ellen harcolsz, hanem egy oldalon állsz saját magaddal.
Rengeteg energiát pazarlunk el ugyanis arra, hogy megpróbáljunk kontrollálni olyan dolgokat vagy helyzeteket, amelyek felett valójában nincs, vagy csak igen csekély a kontrollunk.
Szerintem sok ember nem attól szenved igazán, hogy nehézségei vannak, hanem attól, hogy közben úgy érzi, ezt nem lenne szabad megélnie, vele ez nem történhet meg.
Még ugyanis a legönpusztítóbb működéseink mögött is általában valamilyen érthető alkalmazkodás, túlélési stratégia vagy betöltetlen szükséglet áll.
Az önelfogadást, önegyüttérzést, önbecsülést és társait, nem kell kiérdemelni. Nem azért jár, mert elértél valamit, mert elég jó vagy, vagy mert kijavítottál magadban valamit. Ezek feltétel nélkül megadhatók önmagadnak.
Jelentkezz be hozzám coachingra az alábbi elérhetőségek egyikén (e-mailben, vagy Facebookon/Instagramon üzenetben), vagy az időpontfoglaló űrlap kitöltésével.
Átlagosan 1-2 munkanapon belül visszajelzek.
A coaching alkalmak online folynak.