A modern önfejlesztés egyik legelterjedtebb, mégis legkárosabb üzenete: „Mindig gondolkodj pozitívan, engedd el a negatív energiákat, és minden megváltozik.”
Ez a szemlélet bizonyos helyzetekben nemcsak hogy nem segít, hanem hosszú távon kifejezetten ártalmas is lehet. Mert miközben azt ígéri, hogy jobb lesz a pillanatnyi hangulatod, valójában megtanít valamire, ami hosszú távon rengeteg energiádat veszi el: arra, hogy harcolj a saját érzéseiddel.
Az állandó pozitív gondolkodás szemlélete ugyanis burkoltan azt közvetíti, hogy a negatív érzések, például a szorongás, a düh, a szomorúság, a csalódottság, nem kívánatosak. Fel kell váltani őket pozitívabbakkal, vagy legalábbis nem szabad hagyni, hogy uralják a gondolkodásodat. Csak a pozitív érzéseknek van helyük és jogosultságuk.
A probléma ezzel csak az, hogy az érzéseid nem kapcsolók, amiket le-fel kapcsolgathatsz. Nem lehet ugyanis csak a kellemeseket beengedni és a kellemetleneket kizárni.
Aki ezt próbálja erőltetni, az sokszor nem megszabadul a nehéz érzésektől, hanem egy folyamatos belső harcba keveredik ellenük, és ez a harc fárasztóbb, mint maga az érzés.
A két nyíl
A buddhista szemléletben van egy hasonlat, amit a ‘két nyíl’ elvének neveznek.
Az első nyíl az, ami kívülről talál el. Ez az elsődleges szenvedés. Például elveszítesz valamit vagy valakit, ami/aki fontos volt számodra. Megbántanak. Nem sikerül valami, amibe sokat fektettél. Ezek pedig fájnak, rosszul érintenek, kellemetlen érzéseket okoznak benned, és ez normális. Ez az emberi élet természetes része.
A második nyíl azonban az, amit te lősz magadra. Ez a másodlagos szenvedés. Például: „Nem szabadna ennyire felzaklatnom magam.” „Egy tudatos embernek nem így kellene éreznie.” „Mi a bajom, hogy még mindig ezzel küzdök?” Ez az ítélkezés, elnyomás, és harc az érzés ellen az, ami az első nyíl fájdalmát megsokszorozza.
Az állandó pozitív gondolkodás szemlélete nem az első nyíltól véd meg. Hanem megtanít automatikusan kilőni a másodikat minden alkalommal, amikor valami számodra kellemetlen érzés megjelenik.
Az elnyomás ára
Amikor egy számunkra kellemetlen érzés megjelenik, például a szorongás, a düh, a szomorúság, vagy csalódottság, az első ösztönös reakciónk sokszor az, hogy megszabaduljunk tőle. És ha évekig azt hallottad, hogy a negatív érzések nem kívánatosak, ez az ösztön még erősebb lesz. Például eltereled a figyelmed, pozitív gondolatokkal próbálod felülírni, vagy egyszerűen megpróbálod nem érezni, tehát kilövöd a második nyilat.
A probléma az, hogy ez nem működik. Legalábbis nem úgy, ahogy szeretnéd.
Az érzések elnyomása ugyanis energiát igényel, rengeteg energiát. És minél jobban próbálsz nem gondolni az érzésre, annál inkább ott marad.
Mi működik helyette?
A megoldás tehát nem az, hogy pozitívan gondolkozol. Nem az, hogy meggyőzöd magad, hogy minden rendben van. Hanem valami, ami elsőre talán ellentmondásosnak hangzik: teret adsz annak, ami van, harc nélkül.
Ez nem azt jelenti, hogy bele kell merülnöd a fájdalomba, vagy hogy örülnöd kell neki. Hanem azt, hogy amikor megjelenik egy számodra kellemetlen érzés, nem azonnal a megszüntetésére törekszel, hanem megengeded, hogy ott legyen. Észreveszed. Megnevezed. És nem adod hozzá a második nyilat.
Nem kell azonosulni vele, ne is akarj azonosulni vele. Te nem az érzéseid vagy. Csak figyeld meg, ahogy ott van benned. És ne aggódj, nem fog ott maradni. Az érzések nem azért maradnak, mert teret adsz nekik. Azért maradnak, mert harcolsz ellenük.
Ha képessé válsz arra, hogy egy számodra kellemetlen érzést észrevegyél, megnevezz, és megengedj magadnak, anélkül, hogy azonnal meg akarnád javítani vagy elnyomni, valami érdekeset fogsz tapasztalni. A belső nyomás csökkenni fog. Nem azért, mert az érzés eltűnt, hanem mert nem adtál hozzá egy újabb szenvedést: a harcot az érzés ellen.
Elég, ha csak magadban kimondod, vagy tudatosítod: “Megengedem, hogy ez az érzés, most jelen legyen bennem.”
Nem kell azonosulni vele, ne is akarj azonosulni vele. Te nem az érzéseid vagy. Csak figyeld meg, ahogy ott van benned. És ne aggódj, nem fog ott maradni. Az érzések nem azért maradnak, mert teret adsz nekik. Azért maradnak, mert harcolsz ellenük.
Ha képessé válsz arra, hogy egy számodra kellemetlen érzést észrevegyél, megnevezz, és megengedj magadnak, anélkül, hogy azonnal meg akarnád javítani vagy elnyomni, valami érdekeset fogsz tapasztalni. A belső nyomás csökkenni fog. Nem azért, mert az érzés eltűnt, hanem mert nem adtál hozzá egy újabb szenvedést: a harcot az érzés ellen.
Amit érdemes magaddal vinni
Az állandó pozitív gondolkodás azt ígéri, hogy ha eleget gyakorlod, előbb-utóbb nem lesznek kellemetlen érzéseid. Ez azonban hamis ígéret, és egy olyan belső működést épít, amelyben a saját érzéseiddel szemben állsz, ahelyett hogy melléjük állnál.
A valódi alternatíva nem a negatív gondolkodás, és nem is a beleragadás a nehézségbe, hanem egy olyan viszonyulás önmagadhoz, amelyben a nehéz érzések nem ellenségek, amiket le kell győzni, hanem jelzések, amelyeknek teret lehet adni.
A belső szabadság nem azt jelenti, hogy nincsenek nehéz érzéseid, hanem azt, hogy nem kell félned tőlük, és nem kell azonnal megszüntetned őket ahhoz, hogy rendben legyél.
