Ha ma megnyitjuk a közösségi médiát, lépten-nyomon belebotlunk az „önszeretet” témájú posztokba, amik különböző vágyálmokat próbálnak eladni nekünk önszeretet címszóval, de fura mód a legtöbbjükhöz még pénz is kell.
Az önszeretetet ‘eladják’ nekünk például egy kellemes hangulatnak, valaminek, amit ha megveszünk, akkor az bizony önszeretet, vagy ami még rosszabb, egy olyan állandó belső állapotnak, ahol folyamatosan csodálnunk kellene magunkat. De a valódi önszeretet nem egy kényeztető program, és mégcsak nem is nárcisztikus önimádat.
Az önszeretet fogalma sajnos teljesen félreértett lett.
Hálistennek manapság egyre több olyan poszt is születik az önszeretet témájában, ami egy másik úton közelíti meg azt. Szó van ezekben többek között a határok meghúzásáról, a felelősségvállalásról, az önmagadért való kiállásról és az önmagadhoz való hűségről. Ezek nagyon szuperek, és ezekre nagy szükség is van, mert megtanítanak önazonosan cselekedni.
Azonban ha mélyebbre nézünk, kiderül, hogy ez még mindig csak a felszín. Ugyanis miközben ezeket a dolgokat csinálod, nemet mondasz, kilépsz egy számodra toxikus kapcsolatból, vagy egy kizsákmányoló munkahelyről, kimondod az igényeidet és még sorolhatnám, attól függetlenül a háttérben még lehet, hogy harcolsz önmagaddal. Hiszen ugyanúgy ott tud lenni ezekben a szituációkban az önkritika, az önsanyargatás, az érzések elnyomása, és még sorolhatnám. Az önszeretet kapcsán pedig ez a belső harc az, ami igazán nagy figyelmet igényelne.
Hol kezdődik valójában az önszeretet?
Volt egy időszakom, amikor erős önutálatot éltem meg egy bizonyos dolog miatt, és hiába mondtam nemeket, hiába húztam határokat, ez az önutálat nem enyhült. Sokáig próbáltam rájönni, hogy mi is valójában az önszeretet. Hogyan tudom szeretni magam? Mit kell egyáltalán csinálnom, hogy szeressem magam? Hol kezdjem? Aztán paradox módon az vitt közelebb a válaszhoz, hogy megengedtem magamnak az önutálatot. Jól olvastad, megengedtem magamnak, hogy utáljam magam. Hogy ott legyen bennem az önutálat érzése.
És, hogy miért volt ez az első lépés az önszeretet irányába? Azért, mert amikor megengedtem magamnak, hogy ez a kellemetlen érzés bennem legyen, abbahagytam a harcot az érzéssel, és a gondolatot is elengedtem, hogy ez az érzés nem lehet bennem. Érvényt adtam tehát annak, amit érzek, és annak aki épp akkor voltam, abban a pillanatban. Megengedtem, hogy olyasvalaki legyek, aki épp utálja magát.
Az önszeretet ugyanis bármennyire is hihetetlen, és lehet hogy sosem hallottad még, az önmegengedéssel kezdődik.
Ez tehát a legelső, és legfontosabb lépcsőfok: az ÖNMEGENGEDÉS.
Az önmegengedés: amivel az önszeretet kezdődik
Az önszeretet legbiztosabb alapja ugyanis az, hogy az ember nem harcol önmagával. Az önmegengedés pedig pontosan ezt alapozza meg.
Sokan azt gondolják, hogy az önmagaddal való őszinteség a legfontosabb, és habár valóban nélkülözhetetlen, de a valóságban lehetsz úgy is őszinte magaddal, hogy közben darabokra szeded magad. Beismerheted a tényt, hogy „igen, félek” vagy „igen, utálom magam”, de ha közben azonnal elnyomni akarod, és sanyargatod magad érte, akkor az őszinteségedből csak egy újabb belső harc lesz.
Ezért az önmegengedés az első igazi lépcsőfok. Az önmegengedés nem csak azt jelenti, hogy látod, mi van benned, hanem azt is, hogy megengeded magadnak, hogy akkor és ott pontosan azt érezd, amit épp érzel. Megengeded magadnak, hogy akkor és ott pontosan olyan legyél, amilyen éppen vagy.
- Ha dühös vagy, nem próbálod magadra kényszeríteni a nyugalmat. Megengeded, hogy a düh érzésének helye legyen benned.
- Ha félsz egy bizonyos lépés megtétele előtt, nem hordod le magad gyávának. Megengeded, hogy a félelemnek helye legyen benned.
- Ha fáradt és inproduktív vagy, nem bántod miatta magad tovább. Megengeded, hogy a gyengeségnek helye legyen benned.
Ne érts félre, ez még nem azt jelenti, hogy hagyod eluralkodni magadon az érzéseket, csupán azt, hogy helyet adsz nekik magadban.
Egyébként a megengedés nyitja meg az utat az önegyüttérzésnek is, és ebből a két pillérből, az önmegengedésből és az önegyüttérzésből születik meg végül a valódi önelfogadás, a puszta tény elismerése, hogy ember vagy, hibákkal, nehéz napokkal és sebezhetőséggel együtt.
Amíg háborút folytatsz a saját érzéseid és állapotod ellen, addig nem tudod szeretni magad. Az önszeretet valójában a fegyverszünet megkötése önmagaddal.
Amit mindenképp érdemes magaddal vinned
Az önszeretet tehát nem egy elérendő, tökéletes érzelmi állapot, és nem is valami, amit megvásárolsz. Az önszeretet egy napi szinten gyakorolható viszonyulási mód, ami az önmegengedéssel indul.
Amikor legközelebb azon kapod magad, hogy egy nehéz helyzetben feszült vagy, és azonnal „meg akarod javítani” magad, állj meg egy pillanatra, és tedd le a fegyvert. Engedd meg és adj helyet magadban annak az érzésnek, ami épp benned van. A belső szabadság és a valódi önszeretet ott kezdődik, amikor megszűnik a harc önmagaddal.
